2015. augusztus 30., vasárnap

Havi zárás - Augusztus


Ezzel az utolsó bejegyzéssel még jelentkeznék, mielőtt útra indulok. Lezárom a nyarat, melynek utolsó napjain egy kis színt is sikerült szereznem, és elkezdek egy új életformát, hiszen a kórház mellett egyetemista leszek, a lógós fajtából.


2015. augusztus 26., szerda

Bejelentés #1

Sziasztok!
Ma egy kicsit rendhagyó bejegyzéssel jelentkeznék.

Már több mint három hónap telt el azóta, hogy újraindult az oldalam. Köszönöm szépen, hogy ennyien benéztetek. Bár maradandó nyomot csak kevesen hagytatok, mégis örülök minden egyes megtekintésnek. Remélem tudok segíteni valamicskét a véleményeimmel, amely néha elemzésbe torkollik, de a német irodalom tanárom megtette a hatását nálam is.

Úgy terveztem akkor, hogy én most nagyon belelendülök, és a regényemen fogok dolgozni. Eredetileg ezért is készült a blog. Ebből végül csak annyi lett, hogy hébe-hóba leültem, és pár gondolatot vetettem papírra.
Viszont sok időm jutott olvasni, mert ezzel is fejlődik az ember, és gondoltam, mi lenne ha ezt megosztanám veletek. Aztán csak gyűltek a vélemények, és egyre nagyobb örömmel csinálom őket május óta. Ezért is neveztem át magamat, mert az Egy lány blogja túl sablonos, de két éve még mit sem sejtettem az oldal további életéről.

Nem is igazán ezt akartam megosztani veletek. Jó talán ezt is, de nem ez az igazi ok.
Jövő héttől előre be nem látható időtartalomra szünetelni fog az oldal egészségügyi okokból. Továbbra is olvasok, és amint lesz módom rá, adok életjelet magamról. Csak nem szeretnék váratlanul eltűnni előletek.
Vasárnap még szeretném összefoglalni a hónapot, aztán hétfőn beleugrok a mély vízbe. Szorítsatok.

Addig is maradok,
Babó Buca 

2015. augusztus 24., hétfő

Az összetartás ereje

A George Eliot álnév valójában egy írónőt takar: Mary Ann Evanst, aki a viktoriánus korabeli Angliában élt és alkotott. Legfőbb írói erényei: intellektualizmusa, filozofikus hajlama és kiváló jellemábrázoló képessége megmutatkoznak. A vízimalom címen egyszer már megjelent szép és megindító írásában is, melyből Büszkeség és ártatlanság címmel sodró lendületű, romantikus film is készült.

A regénynek a Floss folyó ad keretet, rajta a vízimalommal, amely a Tulliver család tulajdona évtizedek óta. Ebben az idillikus környezetben nő fel a két testvér, Tom és Maggie, akik tökéletes ellentétei egymásnak. Tom rendkívül következetes és gyakorlatias, míg húga egy szabadabb, szertelen „kis fruska”, aki idővel elragadó fiatal nővé serdül.
„Gyermekkoruk aranykapuja” korán bezárul mögöttük, amikor apjuk egy pereskedés során elveszíti a malmot és a család minden vagyonát. Tom azonnal félreteszi tanulmányait és álmait, és minden erejét arra fordítja, hogy apja segítségére legyen a malom – és ezzel együtt a család becsületének ­- visszaszerzésében.
Közben az új tulajdonos fia, sőt később Maggie unokahúgának udvarlója is beleszeret Maggie-be. A szenvedély, amely felébred a lányban, ellentétbe kerül a családi érdekekkel, és ez komoly konfliktushoz vezet.
A történet során a békés Floss viharos, pusztító árrá változik… De a természet mindig helyrehozza, amit elpusztított – vajon az emberek képesek erre?

2015. augusztus 17., hétfő

Katika - Betekintő #1

A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Zsebkönyvek sorozatban két Austen gyűjtemény is helyet kapott. Már régóta kerestem a Catharinet, bár a Lázi Kiadós változatban, mégis megörültem, mikor megláttam a könyvesbolt polcán, és azonnal meg is vettem.

A kötet tizenegy írást tartalmaz hosszabb-rövidebb terjedelemben az írónő korai időszakából, melyeket vagy nem fejezett be, vagy olyan gyorsan összecsapott, hogy csak kapkodni tudtam a fejemet.

Ezek közül hármat szeretnék kiemelni, mely megfogta a fantáziámat és sajnálom a minőségüket, de összességében igen szórakoztatónak bizonyultak.

2015. augusztus 14., péntek

Fagyi Book Tag

A végeláthatatlan nagy hőség miatt mindenkinek jól esik egy kis hideg nyalánkság.
Annie könyves blogján találtam erre a tagre, és gondoltam, kitöltöm.  Az ő válaszait itt találjátok.

Mogyorókrém
egy hosszú könyvsorozat, amit tényleg el akarsz olvasni, de mindig csak halogatod -
Ebből kettő is van. A tűz és jég dalát a maga monstrumaival már egy éve tervezem, és ebből csak addig jutottam el, hogy az első rész itt csücsül a polcomon. Pedig annyira neki akartam, de mindig csak arrébb rakom azokra az időkre, mikor temérdek időm lesz olvasásra. A másik pedig az Örökség sorozat Christopher Paolinitől. Bár ehhez még nem tettem meg a kezdő lépést, ami késik nem múlik. Van még mit bepótolnom.

2015. augusztus 9., vasárnap

A kék hajú leány

Angyalok. Szárnnyal bíró tökéletes lények. De vajon képesek emberi érzelmekre?

Mostanában igen felkapottak lettek az angyalokról szóló történetek. Vajon mi lehet a titkuk? Az ember szabadság és tökéletesség utáni vágya? Nézzünk utána Laini Taylor Füst és csont leánya című könyvében.

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal 
meg egy ördög egymásba szeretett. 
A történet nem végződik jól.

A sodró erejű fantasy regénytrilógia első része 
egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél 
és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

A tizenhat éves Karou egyáltalán nem tudja, honnan származik. Szenvedélyesen rajzol, ezért is iratkozik be a Cseh Művészeti Líceumba, ahol normális életet él barátnővel és pasival. Emellett azonban beszállító is. Fogakat gyűjt a világ minden pontjáról nevelőapjának, Kénkőnek, aki egyébként egy kiméra. Ámde egyik ilyen beszerző útján összekülönbözik egy angyallal, ezzel beindítva az események lavináját.

2015. augusztus 8., szombat

Féléves Könyves Kiakadás Tag


Nem szándékoztam ezt a Taget kitölteni, mivel kicsit jóval később akadtam rá, mint félév. De végül is Hilla meghívott rá, úgyhogy nem hagyhattam ki. Az ő válaszait ITT nézhetitek meg.

2015. augusztus 7., péntek

Könyvmoly Tag

Borikánál akadtam rá erre a TAG-re, és gondoltam, kitöltöm, hogy jobban megismerjetek. Nem szeretnék senkit sem kihívni, hiszen már annyian megcsináltátok, hogy követni se tudom.


1) Hogy találsz új olvasnivalókat?
Ez nagyon változó. Van, amikor csak végignézem édesanyám könyvespolcát, és akkor akadok rá gyöngyszemekre, de legtöbbször véletlenül bukkanok rájuk. Főleg amióta rendszeresen molyolok, többször megesett már velem, hogy valahol felbukkant egy borító mikromnyi képe, de már az felkeltette az érdeklődésemet.

Varázslatos Grimmek

Kiskoromban rengeteg mesét néztem, melyek közül az egyik kedvencem a Grimm testvérek által összegyűjtött történeteket feldolgozó Simsala Grimm volt. Ebben két beszélni képes állat, Jojó és Doktor Kroki kalauzol végig a mesék között utazva egy varázskönyv segítségével.
Mai regényem Chanda Hahn (csak nekem ilyen vicces?) Balszerencsés tündérmese-sorozatának első része, a Bűbájtalan. Az írónő a már évszázadok óta létező meséket bújtatja új köntösbe.

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátsszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…

2015. augusztus 3., hétfő

Hervasztó

A sötét jövőképpel soha sem lehet betelni. Lauren DeStefano Vegyészkert-trilógiájának első kötete, a Hervadás is ezzel foglalkozik. Tipikus amerikai szemszöget használ, hogy a világot sújtó háborút csak ez a kontinens élte túl egészben. Nem túl barátságos ezt hallani így, európaiként, de jó. Hagyjuk meg őket abban a tudatban, hogy jobbak nálunk.

Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni?
Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek.
A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna.
Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?

2015. augusztus 1., szombat

Havi zárás - Július


Tik-tak-tik-tak....
Az idő fogy. A nyári szünet fele már a hátunk mögött van.
Ebben a hónapban sok minden történt velem. Részt vettem életem első fesztiválján az öcsémmel és a legjobb barátnőmmel, ami eszméletlen Volt. Én még ennyi embert még sohasem láttam egy kupacban. Tömörültem az első sorokban, csápoltam a közepén, dudorásztam a színpadok között sétálva. Emellett a táncegyesületem szokásos nyári táborára is elmentem, de még így is maradt időm a drágaságaimmal foglalkozni.