2015. november 26., csütörtök

Origamifalva | John Green

Térképek. Gondoltátok volna, hogy a jól ismert és a felfedezésre váró tájakon kívül mást is tartalmaznak? Léteznek sírkertvárosok, melyeknek minden telkét eladták, vagy a tervezés kezdődött el, de valami miatt, sohasem lett belőle semmi. Ezek mellett vannak még az úgynevezett papírvárosok, amelyek csak a térképkészítők raktak rá művükre, hogy felismerjék az esetleges hamisításokat.

Mai könyvem, a Papírvárosok John Greentől egy rejtéllyel teli lány lelkébe kalauzol el bennünket, aki szintén ilyen papírvárosnak látja az egész világot.

GABO Kiadó, 2015
ifjúsági, kaland
három csillag
Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.

A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.

Bár eddig ez még csak a második könyvem John Greentől, mégis nyugodtan megállapíthatom, hogy remekül ír. Tipikusan az a fajta történetvezetés és leírásmód figyelhető meg itt is, amely olvasva filmszalagként pereg a szem előtt. Ezért nem is csoda, hogy hamar lecsaptak rá a rendezők és idén már mozikba is került.

A történet szerint Quentin és Margot kiskori jó barátok. Sok időt töltenek egymás társaságában, de ennek egy férfi holttestének felfedezése vet véget. Bár Quentin még mindig vágyik a szomszéd lány társasága után, de ő egyszerűen csak belemerül a saját világába. Így eshetett meg az is, hogy nem sokkal a középiskola befejezése előtt Margot csak úgy beállít a fiú ablakába, és egy kalandra invitálja, ami megváltoztatja az életét. Bosszút akar állni az ellenségein és bocsánatot akar kérni a megbántottaktól, ehhez kell Quentin segítségére, de aztán másnap...

Hogy gondolta ez a kis elkényeztetett csitri, hogy mindent maga mögött hagyva lelép a városból? Nem gondol szegény szüleire? Az rendben van, hogy most már nagykorú, de eddig is szökdösött el itthonról. Nem tudom, hogyan lehet ennyire önző valaki, hogy csak magára gondoljon? És a feltételezett barátai? Ha annyira nem jön ki a szüleivel, legalább kereshetett volna valakit, akivel érdemes időt tölteni. Csak nem gondolja azt, hogy nyomtalanul elszublimál az éterben, és senki sem fogja keresni. Dehogynem, mivel fontos az emberek számára, mindenki az, csak nem lát a saját világfelfogásán túl. Önfejű, vad teremtés.
Miután eltűnik a térképről Quentin a fejébe veszi, hogy megtalálja, kerül, amibe kerül. Nyomok után kutatva bejárja a környéket, de vajon képes lesz megtalálni imádatának tárgyát mielőtt túl késő?

Ahhoz képest, hogy ifjúsági regényről beszélünk, sok mindent szeretne nekünk megtanítani. Az író gyakran Quentin szüleit használja erre, mivel ők "piszmológusok", és rengeteget foglalkoznak gázos gyerekekkel. De Whitman és a fű metaforája is megjelenik, ami rendesen elgondolkoztatott. Mennyi mindent jelent ez a kis apróság: élet, halál, egyenlőség, összekapcsolódás.

A legfontosabb mégis a felszínesség. Mindenki egy képet alkot magáról, és ezt hiteti el a táradalommal. Holott valójában legbelül lehet ennek szöges ellentéte. Egy tükröt tartunk magunk elé, ahelyett hogy ablakot nyitnánk a világra. Margot vezetékneve, a Spiegelman (ném. tükörember) is erre utal. 

Összességében
Fogalmazásmódjában kifogástalan, bár szerintem egy kicsit hosszúra nyújtja a középső részt. Margot legszívesebben addig csapkodnám, míg észhez nem tér. Hogy lehet...?

Hogy kinek ajánlom?
John Greent kedvelőknek.
Akik szeretik az amerikai gimis történeteket.

Bár a filmet még nem láttam, de már tervezem a bepótlását.
Addig is maradok,
Babó Buca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése