2015. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt mindenkinek! | Charles Dickens

Az év legszebb ünnepe immár  a sarkunkra lépett. Ezen a napon is kedveskedni szeretnék nektek egy sokak által szeretett könyvvel, Charles Dickens Karácsonyi énekével.

Helikon Kiadó, 2015
karácsony, klasszikus
öt csillag

Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.

Minden családnál más hozza meg az igazi karácsonyi hangulatot, hol egy igényesnek nem nevezhető feldíszítésű műfenyő, a frissen sült sütemények illata, egy kósza fagyöngy a kandallón. De mindenki egyetért abban. hogy ez a szeretet ünnepe. Ez az az időszak, mely a gyerekeknek leginkább az ajándékokról, a felnőtteknek pedig a közösen eltöltött estékről szól. Bár idén úgy tűnik, a hó elmarad, mégis a házakba kucorodva, közösen tölti a legtöbb ember az idejét.

A zsugori Ebenezer Srooge azonban teljesen másképp vélekedik az ünnepekről. Szerinte ez egyszerűen butaság, ezért begubózik az alulfűtött kis sötét szobácskájába, de nem várt látogatói érkeznek, kiknek feladata ebből a mozdulatlanságból kiragadni őt. Megismertetik vele múltja, jelene és jövője karácsonyait azzal a céllal, hogy elgondolkozzon viselkedésén.
Megható, röviden így lehetne jellemezni. Megértem, hogy miért olvassák minden évben újra meg újra. Elgondolkoztatott azon, hogy ilyen emberek ma is élnek közöttünk, de a szívükbe csempészett kicsiny gyertya is egyszer meggyullad.
Jó volt olvasni arról is, hogy az ember bármennyire is goromba másokkal, azok azért azért mégis megemlékeznek róla, legalább karácsonykor. Ez a szeretet ünnepe, ahol minden nézeteltérésünket félretéve tudunk örülni egymásnak. Legfontosabb üzenete az önzetlenség, az adni tudás és a szeretet.
Legjobban a múlt karácsonyi események tetszettek, ahol még Scrooge kemény szíve is meglágyult. Újra gyerekként látta önmagát, ahogy csillogó szemekkel várta a karácsonyt.

Összességében
Tökéletes karácsonyi történet arról, hogy a leggonoszabb ember is képes lehet arra, hogy megváltozzon és erre az időszak a legalkalmasabb.


Hogy kinek ajánlom?
Nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, hiszen több formátumban is létezik (mesekönyv, képregény, film). Örök karácsonyi klasszikus. Megéri olvasni!

Ezúton szeretnék nektek kellemes ünnepeket kívánni! Töltsetek minél több időt azokkal, akik fontosak nektek, mert ezek a pillanatokat nem tudja pótolni semmi sem.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Babó Buca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése