2016. november 26., szombat

Gonosz kis Grimoire - Varázslatos Grimmek #3 | Chanda Hahn

Sosem késő felnőni. Én mégis úgy vagyok vele, hogy inkább maradok gyerek, mert bár az a lét is felelősséggel jár, mégis jut idő a felhőtlen szórakozásra.  A tündérmesék nekünk, átlagos olvasóknak menedék nyújtanak, ám Mina Grime számára mindegyik egy-egy ilyen küldetés. Chanda Hahn Balszerencsés tündérmese sorozatának harmadik része, a Tündérkönyv egy újabb fejezetet mesél el a lányka életéből, ahogyan mindent kockára téve kell mentőakciót szerveznie.


Magyar megjelenés éve: 2016
Maxim Kiadó
ifjúsági, fantasy, mesefeldolgozás
négy és fél csillag
A 16 éves Mina Grime rendületlenül küzd a családját sújtó átok ellen, és próbál pontot tenni a kalandos mesék végére, de úgy tűnik, belefáradt. Úgy dönt, megpróbálja figyelmen kívül hagyni a küldetéseket, amiket a Történet kitalál számára. Ám egy hirtelen tragédia mindent megváltoztat. Mina rájön, hogy nem kerülheti el sorsát.
Épp próbál talpra állni, és szembeszállni végzetével, mikor váratlanul felbukkan egy titokzatos alak, aki megzsarolja Minát. Így a lánynak nincs más választása, mint az, hogy minden veszélyt vállalva engedelmeskedik. A helyzetét csak nehezíti, hogy le kell győznie Brody iránt táplált szerelmét.
Eközben Jared, Mina tündér segítője mindent megtesz, hogy megóvja a lányt. De ő sem képes minden pillanatban mellette lenni. Így amikor valami igazán értékes dolgot ellopnak Minától, magának kell küzdenie a mesebeli gonoszok legerősebbjeivel. És eközben olyan döntéseket kell meghoznia, amik a szerelmét és az életét is veszélybe sodorhatják.

Hát én ezt már megint nem hiszem el. Azt gondolná az ember, hogy nem tartogathat az írónő akkora meglepetést a végére, aztán képen töröl egy olyan ténnyel, amitől megint a falba vágnám legszívesebben a fejemet. Miért kellett ismételten kicseszni Minával? Nem elég nehéz így is a helyzete?

2016. november 12., szombat

Tündérmese Book Tag


Már nem is emlékszem, mikor hívott ki @NagyDorka a Tündérmese Book Tag-re, de az biztos,hogy nem mostanában. Mivel nekem ezek fel vannak írva, és nem szeretek megfeledkezni róluk, így eljöttnek gondoltam az időt, no meg ki sem látok a bALEK-teendőkből. Meseszerető lyánykaként öröm volt végigmenni a kérdéseken, no de lássuk is a válaszaimat.

2016. november 6., vasárnap

Határokon átívelő szeretet | Jodi Picoult & Samatha van Leer

Mi lenne, ha az álmod valóra válna? Akár egy röpke pillanatra úgy éreznéd, hogy te vagy a világ legkülönlegesebb embere. Nekem is valóra vált egy álmom azzal, hogy a könyvek olvasása egy felelősségteljes hobbivá nőtte ki magát.
Jodi Picoult és Samantha van Leer szerzőpárosa már egyszer bizonyította, hogy képesek kislányok tucatjainak kívánságát megvalósítani, de a történetük még nem ért véget a Sorok közöttben. A duológia második része, a Lapról lapra továbbfűzi Olivér és Delila kalandjait, akik immár a valóság kereti között keresik a boldogságukat.


Magyar megjelenés éve: 2016
Atheneum Kiadó
ifjúsági, fantasy
öt csillag
kedvenc

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…

Varázslat rejtezik a lapok között, ezt tisztán éreztem. Valahogy mindig elérte, hogy foglalkozzak vele, és a benne lévő szereplők is szerettek a színpadon parádézni. Ezért is esett meg az, hogy hamar befejeztem, pedig úgy eltöltötte volna még pár órát közöttük. Imádtam őket.