2017. március 19., vasárnap

Elveszve Indiában | Saroo Brierley

Mindig meglepődök a kulturális különbségeket olvasva, mivel még nem volt lehetőségem ezt szemtől szemben átélni. Ezért tűnik számomra inkább mesevilágnak, mint valóságnak, de folyton folyvást emlékeztetnem kell magam arra, hogy ezek tényleg léteznek. 
Saroo Brierly Oroszlán című regénye egy utazás volt Indiába, ahonnan az író származik. Memoárként még inkább új volt számomra, mert a helyszín mellett a formával is ismerkedtem.
Magyar megjelenés éve: 2016
Athenaeum Kiadó
memoár, igaz történet
négy csillag


Mi történik akkor, ha egyszer csak egy zakatoló vonaton találjuk magunkat, és azt sem tudjuk, merre robogunk? Ha nem emlékszünk a kisváros nevére, ahonnan elindultunk? Mi lesz velünk, ha Kalkuttába keveredünk, és a múltunkról semmiféle információnk nincs? Szárú, az ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán India egyik legveszélyesebb városába kerül. Volt otthona, most nincs semmije. Mit várhat az emberektől, az érzéketlen tömegtől? Vajon túl lehet élni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek elé az élet állítja őt? Hogy juthat el egy kisfiú Indiából Ausztráliába? Képes lesz új életet kezdeni? Találkozhat még valaha az édesanyjával? Megtudhatja egyáltalán, hol élte le élete első öt évét? Vajon ki lehet az igazi oroszlán?
Egy valós történet a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről.

A könyv az Oscar jelölés miatt került a magyar piacra. Ez természetesen kérdéseket vetett fel bennem, amikre azonnal válaszokat akartam kapni. 
Egy fiúcska sorsát meséli el, aki egy pályaudvaron elveszve próbálja túlélni a mindennapokat. Még szerencse, hogy viszonylag hamar megtalálja egy gyermekvédő szervezet, és nekik köszönhetően került Ausztráliába. Új családban felnőve teljesen más ember lett, mint akivé otthon vált volna. Az idő előrehaladtával a múltja azonban egyre jobban foglalkoztatja. Szeretné megtalálni a családját, de az ötéveskori ismerethiány miatt ez igen csak lassan megy. Végül azonban összekerül a család, mert minden jó, ha a vége jó. Meg különben akkor nem lett volna belőle sikersztori.
"Néha harcba szálltam egy-egy darabka lepényért is. Mindenki egyforma igyekezettel próbálta megkaparintani őket, így gyakorta félrelöktek, sőt meg is ütöttek. Mintha kóbor kutyák lettünk volna, akik egy csonton marakodnak."
Nyugati szemmel elrettentő volt az indiai nyomornegyed zsúfoltsága, az utcán élés és a szegénység. Ez azonban hozzátartozik az élethez egy olyan országban, ahol még nálunk is kevesebbet keresnek az emberek.
Sarooval útja során meglepően sok minden történt. Bár lehet, hogy ez a regény felnagyító sajátossága, de a legdurvább az, hogy tényleg így volt. Vagy legalábbis így emlékezett vissza rá. A rémült kisfiú, aki meg szeretne bízni a felnőttekben, akinél természetes, hogy pár napig nincsen otthon. Mindez egy hatalmas országban. Egyszerű környékről származva, és iskolázottság hiányában még megértetni is nehezen tudta magát másokkal. Naivsága miatt nagy a veszély arra, hogy kihasználják, mert mindenhol vannak gonosz emberek.
Evvel ellentétben a modern Ausztráliába megérkezve felvette az ottani élet ritmusát. Megtanult mindent, és boldog ember lett belőle. Az ottani családja mindenben támogatja, igazi fiúkként nevelik fel. 
"Fiatal felnőttként mindnyájan eljutunk arra a pontra, amikor feltesszük a kérdést, hogy mihez kezdjünk az életünkkel – de legalábbis milyen irányban induljunk tovább. A létfenntartáson túl arra is gondolnunk kell, mi a legfontosabb a számunkra. Nem meglepő módon arra jutottam, hogy nekem ez a család."
Elgondolkodtatott a befogadó szüleinek motivációja. Sue, a nevelőanyja azért döntött amellett, hogy Indiából fogad be gyerekeket ahelyett, hogy sajátot szülne, mert a Föld népessége egyre csak nő. Indiában viszont rengeteg gyerek árvul el, akiken csak a jó szádék segít. Felelősséget vállalva nem csak Saroot, hanem még egy gyereket is magukhoz vesznek. Bár ez csepp a tengerben, de mindenképpen értékelendő hozzáállás.
A végére pedig tartogattam egy érdekes tényt Sue származásáról, ugyanis az édesanyja egy magyar emigráns volt. Milyen kicsi a világ… Mindenhol ott vagyunk.



Hogy kinek ajánlom?
Aki szeretné megismerni a film mögött húzódó történetet az elveszett fiú tollából is.
Ha érdekelnek az igaz történetek.
Vagy egy röpke utazás erejéig kíváncsi vagy Indiára és egy onnan származó fiúcska életére.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!

2017. március 12., vasárnap

Végtelenbe nyúló idő | Fekete István - Betekintő #10

Végre végeztem Fekete István Ballagó idő címet viselő falazó téglájával. Nem volt kínszenvedés az olvasása, de nagyon nem az én terepem. Lassan haladtam vele, mert nem volt, ami rávigyen arra, hogy kézbe vegyem. Végül a „minden elolvasott könyv után 60 oldal”-módszer segített rajtam.

Első kiadás éve: 1970
Móra Ferenc Könyvkiadó
önéletrajz
három csillag
„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.

Az eleje kusza volt, ugrált az időben. Gyerekkorát idézte fel, de képtelen volt lineárisan haladni vele. Megismerkedhetünk az életével egészen az első világháború kitörésének pillanatáig. A leírt dolgokról viszont mindig újabbak jutnak eszébe, melyeket csak egymás után fűzött. A visszaemlékezéseiből felépíti saját személyét, teljesen beleéli magát. Le a kalappal előtte, hogy az idő távlatából ilyen tisztán emlékszik a dolgokra.
Szerettem a Göllei részeket. A külvilágtól elzárt faluban igazi idill uralkodott. Egész nap csibészkedhetett és a természetet járhatta. A körülötte lévő emberek is mások voltak. Ebből az idilli környezetből szakítja ki a felső tagozat, amelyet kénytelen Kaposváron kijárni. A városi eseményeket már kevésbé szerethetően adta vissza. Benne van az emberek modorossága, és elidegenedése. Világlátott ember lesz a kis Mestörpistából, szíve mélyén azonban visszavágyik Göllébe, még a memoár írása közben is.

A göllei házikó, melyben ma egy emlékmúzeum kap helyet
Forrás
Kedvenc szereplőm a göllei öreganyja. Nagy szíve van az öreglánynak, mindig kimenti az apja előtt. Láthatatlan szövetség van kettejük között, melyre mindig is szeretettel gondol vissza.
A tanulság, ami viszont rendesen megfogott: Attól még, hogy az a Valaki beszél veled a fejedben, még nem vagy más. Egyszerűen többet jár az agyad, amit közvetít feléd gondolatok formájában.
Legnagyobb meglepetés: Gárdonyi Egri csillagok című regényének példánya, mely ugyanaz a kiadás, mint amit Jonathan Hunt örököl.

Kinek ajánlom?
Akik szeretik a Fekete István műveit. Ha nem, még véletlenül se állj neki. 
Falusi hangulati behatások tanulmányozására is jó volt. 
A múlt század gyermekeinek múltidézésként. 
Sok ilyen jeltelen sír van a göllei temetőben – és minden temetőben szerte a világon –, jeltelenül is jelezve, hogy az élőkhöz az élők tartoznak, s a halottakhoz a – holtak. Az emlékeken kívül nem köti össze őket semmi, s ezek az emlékek csak addig elékeztetnek, amíg van valaki, aki emlékezik.

2017. március 4., szombat

A Gárdonyi-rejtély | Pierrot és Szélesi Sándor

Ki állította, hogy a történelemben kutatós kalandregények csak külföldön hódítanak. Kétség kívül Dan Brown ennek a koronázatlan királya, de miért ne lehetne hasonló izgalmakkal a magyar helyszíneket feltölteni?
Pierrot és Szélesi Sándor könyve, akik között nem tudom, milyen együttműködés volt, létrehozott egy sorozatot, melyben a New York Times (mert az USA-tól képtelenek vagyunk elszakadni) híres újságírója, Jonathan Hunt nyomoz Jumurdzsák gyűrűje után.

Első megjelenés éve: 2011
Alexandra Kiadó
kaland, időutazás
négy csillag
Egy hold és körülötte öt apró csillag…
Egy talizmán, amelynek bűvös ereje van…
A múlt és a jövő titkai…

Egy New York-i újságíró, aki e titkok nyomába ered…
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak…

Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma… Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza…

2017. március 1., szerda

Havi zárás - Február


Nagyon is éreztem, hogy ez az év legrövidebb hónapja. A napok csak teltek, és mire kettőt pislogtam, már itt is vége. Úgy érzem, hogy sok mindent csináltam, mégsem látom a gyümölcsét. A tevékeny életmódnak köszönhetően, mely a második félév kezdésének tudható be, a sok tervem közül vajmi kevés valósult meg. De ez így szokott lenni, ha túllövök a célon. Én is ember vagyok, aki nem képes 24-ből 25 órát aktívan kihasználni, pedig milyen jó lenne.
Belevetettem magam a munka világába, és a kollégiumi létbe is vissza kellett szoknom. Másfél hónap alatt rendesen elkényelmesedtem otthon. Az időbeosztásom egy káosz, nem sikerült még új heti rutint felépítenem. Jó volt gimnáziumban, hogy csak szeptemberben változott minden, utána meg békén hagyták.
bALEKszámláló, fordított tanszék, csak hogy párat említsek a jóból. A hagyományőrzés vonata robog tovább, bár most azért több nyugtunk van. 
Az olvasásra sem jutott annyi időm. Nekiálltam a beadandógyártáshoz szükséges szakkönyveknek, viszont ezekkel sem haladok. De jó lesz végre otthon tölteni a hétvégét, mert olyankor produktívabb vagyok.

Ezeket olvastam februárban: (1212 oldal)
Nem nagy mennyiség, én is azt hittem, hogy többre fogja futni. Elhavazódtam, de előbb-utóbb csak kimászok ebből a gödörből is.

Ezeket tervezem márciusra:
Túlélni a hónapot!
A szakkönyveken kívül szórakoztató irodalmat is olvasni. Konkrét tervem nincsen, mert jelenleg hat monstrum lebeg a szemem előtt. Nem is annyira oldalszámilag, hanem tartalmilag nehezek.

Beszerzések:
- Scott Westerfeld: Leviatán
- Scott Westerfeld: Behemót (Leviatán 2.)
Frissen, egyenesen tegnap vettem át ezeket a könyveket. Egyszerűen bezsongtam rájuk, mikor először megláttam a sorozatot Zsófi videójában. Steampunk, I. világháború, Monarchia, de mégis külföldi szerző tollából. Nagyon ígéretesnek hangzik.



Nektek hogy telt a hónap? 
Remélem nem annyira kaotikusan, mint az enyém.