2017. április 30., vasárnap

Havi zárás – Március & Április 2017


Kimaradt egy hónap. Ti talán nem is vettétek észre, vagy csak egyszerűen elsuhantatok a tény mellett. Engem viszont nyomasztott. Nem tudtam megoldani, hogy teljes beszámolót nyújtsak nektek. Összecsapni sem akartam, mert azzal meg a jövőben nem lennék megelégedve. Elkezdtem, de sosem fejeztem be a márciusi zárást.

„Ha idegességemet ábrázolnom kéne egy függvénnyel, akkor egy szépen hullámzó szinuszt kapnánk. Nem tudom másként leírni, hogy mit érzek jelenleg. Az egyetemi teendők elnyomnak mocsarukban, és én alig kapok levegőt. Nehezebb ez a félév, az előzőből kiindulva könnyebre számítottam. Ezért is esett meg, hogy a szórakoztató irodalommal töltött percek száma vészesen megcsappant. Számoltam én ezzel, de nem gondoltam, hogy ennyire drasztikus lesz. Rengeteg minden történt velem a való életben is. Jártam kint Selmecbányán, voltam Valéta-szakesten.”

Teljesen kikészültem, utolért minden, viszont áprilisra lenyugodtak a kedélyek. Húsvét előtt itthon voltam egy hetet és sikerült utolérnem magam. Bár most kezdődik az elővizsgázós időszak, mégis higgadtan állok elébe. Volt ugyan húzós hetünk, szombati óránk, ami miatt csak kicsit voltam kiakadva. Ugyanis elterveztem, hogy idén megyek Könyvfesztre, de nem akkorra rakták be…
A heteken át tartó betegséghullámomból is sikerült kigyógyulnom, szóval nagy az öröm. Nem tehetek róla, hogy nagyon hamar megfázok, még a legnagyobb melegben is, nemhogy a hóban.


Márciusban velük szenvedtem: (2202 oldal)
- Uwe Post: Die Wirtschafts- und Sozialpolitik der EU
- Hermann Ribhegge: Europäische Wirtschafts- und Sozialpolitik
- Siegmar Schmidt – Wolf J. Schünemann: Europäische Union
- Daniela Schwarzer: Die Europäische Währungsunion
- Egon Görgens – Karlheinz Ruckriegel – Franz Seitz: Europäische Geldpolitik
- Fekete István: Kele / Vuk
- Die Geldpolitik der EZB
Tiszta gazdasági szakkönyv áradat. Sok volt. Nagyon sok. Mikor már az Xedik könyvet olvasod ugyanarról a témáról, kezd eleged lenni belőle. De tudod, hogy haladnod kell vele, mert nem lesz belőled különben énekes halott sem.

Áprilisban ezeken nyammogtam: (2206 oldal)
- Maria Hamilton: Mr. Darcy and the Secret of Becoming a Gentleman
Renée Ahdieh: Harag & hajnal (Harag & hajnal #1)
- V. E. Schwab: Egy sötétebb mágia (Egy sötétebb mágia #1)
- Klasszi körkép 2016
- Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál (Anne #1)
Sajnos rákattantam arra, hogy órákat ülök a gép előtt ahelyett, hogy olvasnék. Ezt orvosolni akarom, mert kupacok pislognak vissza rám.


Könyvbeszerzések:
Mindig akkora örömmel tölt el, mikor pozitív választ kapok egy-egy megkeresésemre. Márciusban egy újabb kiadót köszönthetek a támogatóim listájában, név szerint a Ventus Librot. Az egy külön procedúra, mikor veszem a bátorságot, hogy írjak...

Ha április, akkor Könyvesztivál miatti akciók. Bár a Goldbookon már egy ideje futott az akciójuk, mégis a finisben éreztem azt, hogy szereznék kívánságlistás könyveket megkaparintani. Mert a 40% az sok. Mivel az Alexandra végét járja, így nem számíthatok az ottani nagy akciókra, így más helyeken kell megtalálnom azt.
  • J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
    Még egy darabig biztos nem olvasom el, mert az év melegebb időszakába haladunk, de karácsonykor tökéletes hangoló olvasmány lesz.
  • Félix J. Palma: Az ég térképe (Viktoriánus-trilógia #2)
    Az idő térképe megfogott a maga furcsaságával, de magyar folytatásról szó sem volt sehol. Aztán derült égből villámcsapásként ért a borítója, meg a tény, hogy kiadták. Nem volt kérdés, hogy egyszer a jövőben folytatom az olvasását, de akkor úgy tűnik, hogy nem idegen nyelven.
  • Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs (Szunnyadó parázs #1)
    Külföldi megjelenésekor felfigyeltem rá, aztán mikor nálunk is kiadták, nem kapott akkora felhajtást. Sokat gondolkodtam, hogy akarom-e egyáltalán olvasni, de a molyos ajánlások megerősítettek.

A book24 akciójának köszönhetően bővítettem a GABO Kiadós könyveimet. Bár onnan mindig csak nézegetni szoktam, hogy milyen jó lenne olvasni az általuk kiadott fantasykat, de a lelkesedésem hamar le szokott lohadni. Ráérek én még. Aztán A Fennmaradottak krónikáinak befejező kötete vett rá, hogy rendeljek, mert azt nem hagyhattam ki. Ők jöttek még vele, mert könyv sosem jár egyedül.
  • Mary E. Pearson: Az árulás szépsége (A Fennmaradottak krónikái #3)
  • Patrick Rothfuss: A szél neve (A királygyilkos krónikája #1)
  • Garth Nix: Sabriel (A Régi Királyság #1) Ti olvastátok már valamelyiket

Ti olvastátok már valamelyiket?
Mit gondoltok róluk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése