2017. június 24., szombat

Rózsa, rózsa, tövises virágszál | Sarah J. Maas

Ódák. Bármikor hallottam a Tüskék és rózsák udvaráról, azt zengtek róla. Az Üvegtrónt szeretve úgy gondoltam, hogy én is szeretni fogom a történetet, Sarah J. Maas azonban ezúttal nem került a legfelsőpolcra. Bár érzelmeim teljes skáláját bejártam olvasás közben, mégsem a pozitívak voltak többségben.

Magyar megjelenés éve: 2016
Könyvmolyképző Kiadó
romantikus, mesefeldolgozás
három és fél csillag
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

Történetünk szerint…
Feyre egy elszegényedett család sarjaként kénytelen mindennapi betevőjüket vadászattal megkeresni. Az élet viszont csak őt tette keménnyé, a körülötte lévő emberek a múltban élnek vagy a fanyar ábrázatuk rontja el arcvonásaikat. Egyik beszerzőkörútján az erdő egy különleges állatot sodor elébe. Egy farkast. A megtermett példányt leterítve viszont nagyobb bajba keveredik, mint azt valaha képzelte volna. Az állat képében ugyanis egy tündért ölt meg, ennek következtében rá is halál vár. A kegyes fűúr azonban ajánlatot tesz neki. Nem kell meghalnia, bőven elég a világtól elzárt kastélyában leéli hátralévő életét. Titkokra bukkan, barátokra lel és egyszerre békél meg az ősellenségeivel és utálja meg őket. Nagyobb teher szakad a vállára, mint azt egy egyszerű ember kibírna.

~~~

Már a sötét hangulatú felütés kezdett kérdéseket ébreszteni bennem, ami amúgy meg jól visszaadta a nyomort és a telet. Az elszegényedett család két fruskája, Nesta és Elain munkára képtelenek, várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön és a kisujjukat se mozdítják a mindennapi betevőért. Helyette csak költik a pénzt és kihasználják Feyret. Szeretetnek semmi nyoma, első megszólalásuktól kezdve fenntartásokkal kezeltem őket. A mihaszna apjáról meg nem is beszélve, aki családfenntartóként csak fadarabokat farigcsál ahelyett, hogy a felépülésére koncentrálni. Az akarat felér a fél gyógyulással, ezt tapasztalatból tudom.


A brit szigetekre igen hasonlító világuk nagy részét tündérek uralják, melyek mind gonoszok. Az emberek legalább is ezt hiszik róluk. Nem akartam, hogy a híresztelések igazak legyenek, mert a tündérek cuki. Legalábbis az én képzeletemben. Emberi alakjukat meglátva viszont teljesen úgy tűntek, mint az álarcos bohócok. Mintha csak Velencébe képzelték volna magukat. Nagyzolási mániának tartottam ezt a cicomát. De mikor megtudtam az igazi okát, azt hittem, menten lefordulok a palatetőről. A fellengzősségnek egyedül az az oka, hogy egy tündegyilkos kór rájuk ragasztotta és ott rohad már majdnem ötven éve. El sem tudom képzelni, hogy nem viszked alatta az arcuk.

Ahogy Tamlin, a tavasz udvarának főtündére elvesztette életének célját, úgy nem láttam én sem, merre tart a történet. Csak állt a maga tündéri nyugalmával. Sokkal lassabban haladt, inkább a karakterekre koncentrált a könyv jó háromötödeéig. Buliztak, rétet néztek, beszélgettek, de ez már az elején is kevés volt. Még a beszélgetések sziporkázása és a maasi írásmód sem tudta pótolni ezt a hiányosságot. Lucien cinizmusa mögött egy törődő ifjú bújuk meg, de Tamlin sem marad le mögötte. Bár elsőre érzéketlennek tűnik, amit a fizikailag is rajta lévő álarc is elősegít. Szeretné ezt elhitetni hősnőnkkel, de hamar lehull róla az álca. Emögött viszont egyvad és szeretgetni való oroszlán bújik meg.

Feyre nem tartozik a legnőiesebb hősnőnk közé. Inkább hasonlít egy talpraesett fiúra, ami egy felnőttesebb könyvnél furán jön ki. Az élet keménnyé edzette, koravénsége miatt visszaszólásai marnak. Rendkívül kitartó és céltudatos. Mindent magától tanult meg, ami miatt csak csodálni tudom. Még véletlenül sem fogas szót, ezért könnyen bajba kerül, de ez Prythianban, Tündehonban elég egyszerű. Minden bokor veszélyt rejt. Aztán a kilókkal kecsességet is vesz fel magára. de ösztöni szintű ragaszkodása a régi életéhez megmarad.


Rhysand rendesen kiverte a biztosítékot. Bébidenevérként már hallottam hírét és első feltűnésénel beigazolódni látszott a híresztelés. Teljes nevén bemutatkozva azonban leszerepelt. Úgy látszik, másfajta képet festhettem róla magamban. Megviselt bántó és kihasználó viselkedése. Utálatom a fejezetek alatt elfogadásba ment át, de csak ennyi. Felőlem lehetnek érdekesek a rosszfiúk, de én akkor sem vagyok oda értük.
Ahhoz, hogy többet mondjak el a véleményemből spoileres részeket kéne említenem, de szeretném, ha tudatlanul mennétek bele a cselekménybe. Viszont annyit elárulhatok, hogy a Szépség és a szörnyeteg vonal végig megmarad.

~~~

Összességében
Sajnos csalódnom kellett benne, de ezt a nagyon magas elvárásaimnak köszönhettem. Feyre karaktere sem tudta feledtetni a kezdetben üres cselekményt. A végére lágyult a látásmódom, de nem tudta teljesen kitörölni a botladozásait. Rhysandról meg ne is beszéljünk… Amikor viszont beindulnak az események, akkor élvezet volt olvasni.

A „hogy kinek ajánlanám” részt inkább passzolnám. Csak a csalódás süt belőlem, és nem tudok objektívan gondolkodni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése