2018. január 1., hétfő

Évnyitó 2018 - Összegzés és kitekintés


Pukkant a pezsgő, felszólalt a himnusz és durrant a tűzijáték. Csak egy szokásos kezdés egy különleges évnek. Mintha nem az elmúlt időszak legeseménydúsabb esztendője előtt állnék. De még mielőtt áttérnék a tervezésre, tekintsünk vissza, mi is történt velem, az olvasásaimmal és a bloggal az elmúlt naptári évben. 

Ritkán szoktam csak úgy végiglapozni a határidőnaplómat, egyik nap viszont kezembe került és kíváncsiság töltött el, mitől is duzzadt meg ennyire. Megszereztem a jogosítványomat, fordított tanszéket tartottunk, és Kohlenbrennerré váltam. Jártam Selmecbányán, a budapesti Könyvhéten, a győri Könyvszalonon, a VOLT-fesztiválon és Interkollokon. Újra elkezdtem táncolni, amihez kontaktlencsém is lett. Szakkollégiumi alelnök lettem, voltam szakestélyen Cantus. Megismerkedtem a munka világával, emellett újabb vizsgaidőszakokon vagyok (majdnem) túl. Még nem vagyok tanulmányaim félidejében, de már majdnem ott tartok. És végül megismerkedtem két olyan emberrel is, akiknek sokat köszönhetek.

A viszonylag nyugodt év kiegyensúlyozott blogolást eredményezett.
Kevés hét maradt ki, és bár csak heti egy bejegyzést hoztam legtöbbször össze, de a szívem-lelkem beletettem. Végre sikerült megcsinálnom ez első önálló projekt-hetemet, amit Jane Austen-nak szenteltem. Halálának 200. évfordulója tökéletes volt arra, hogy tovább népszerűsítsem, illetve górcső alá vegyek néhány folytatást és inspirációs regényt. Csendesen, de megünnepeltem a második blogszületésnapot, de amúgy sodródtam az árral.
Idén is volt lehetőségem kiadókkal dolgoznom. Köszönöm a Agave Könyvek Kiadónak, Athenaeum Kiadónak, a Kossuth Kiadónak, a Maxim Könyvkiadónak és Park Kiadónak, hogy megtiszteltek bizalmukkal.
De a nosztalgiázást meghagyom a blogszülinapokra. Most inkább jöjjenek a számszerű tények, mert magam is kíváncsi vagyok, hogy mit sikerült összehoznom.

Elolvasott könyvek száma: 86
Jé, ez több lett, mint tavaly. Nem is gondoltam volna, amilyen olvasási válságba kerültem az ősszel. Volt itt minden, de leginkább a komfortzónámon belül mozogtam. Nagyon elkényelmesedtem, mit ne mondjak. De nem ostorozom magam miatta, mert eleve nem voltak nagy terveim. Kellenek a nyugis évek, bár a nyaralás alatt elolvasott hét könyv azért sokkolt. Minőségben nem a legkiemelkedőbb, több volt az olyan regény, a ami kevésbé tetszett, de van ilyen. Jól haladtam a saját illetve a kölcsönkapott könyvekkel is, amiért jár a vállveregetés. Már csak négy olvasatlan 2016-ban beszerzett könyvem van.
- Ebből idegen nyelven olvasott: 8
Nagy bánatomra ennek háromnegyede szakkönyv, egy haladást viszont ki tudok emelni. Elolvastam életem első teljes értékű angol nyelvű könyvét, és bár ennek nyomát csak haloványan láttátok a blogon, én mégis büszke vagyok rá. Emellett elkezdtem egy projektet 'Olvassunk "auf Deutsch"' néven, aminek a kifutása idén lesz látható, ugyanis szeretném népszerűsíteni a német nyelven való olvasást.

Forrás: Pinterest
Megírt értékelések/betekintők száma: 56
Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja. Van sejtésem, hogy miért ekkora a különbség, ugyanis a Bane Krónikák részei külön jelentek meg, én viszont csak egyben írtam róluk. Minden olvasmányomhoz készítettem jegyzetet, de volt olyan, aminél azt mondtam, hogy erről nem tudnék írni, így annyiban hagytam. 
- Személyes kedvencem: Menni vagy maradni? - Az élet nagy kérdései
Az év végén olvasott könyvekkel az a baj, hogy nem kapnak elég hangsúlyt, mert akkor még nem kerül fel róluk a bejegyzés. Nem tudjátok, miért szeretem annyira. Colm Tóibín Brooklynjával nyitottam az tavalyi értékelések sorát, és megérdemli a figyelmet, mert nagy kedvencem lett.
Na, vajon miért éppen a Ármány és kézfogó lett a legnépszerűbb idén. Talán mert a Böszörményi értékelések azok, melyeket személyesen az író is olvas és örül minden egyes népszerűbbé tételnek. Bár szerintem aki eddig nem ismerte, az nem tájékozott a magyar szórakoztató irodalomban.

Beszerzett könyvek száma: 70
Most elbujdosok szégyenemben, jó? Az még rendben, hogy ennyivel lettem gazdagabb, de a szobámban nem bővült a könyvek elhelyezésére szánt felület. Szó szerint kinőttem a szobámat. Tárolok már a kollégiumban is könyvet, de onnan is haza kell jönniük minden évben. Mentségemre legyen mondva, ebből 23 idegen nyelven volt, ami meg fejleszti a nyelvtudásomat, és nem tudok másképp olvasni, csak ha megszerzem magamnak. Két nagy könyvhullám határozta meg az évet. Könyvhétről 11-et hozott haza a vonat, Könyvszalonról 21-et hurcoltunk a kocsihoz édesapámmal. 
Forrás: Pinterest
Könyvtárból kihozott könyvek: 14
Eljött az a pillanat, amire már évek óta készülök. Kicsi Réka felkereste a könyvtárat és könyveket hozott ki onnan. Ehhez kellett öcsém és volt osztályfőnököm hatása, de eljutottam oda, hogy havi rendszerességgel látogatom és hozom ki a könyveket. Ez megint azt jelenti, hogy nem a saját könyveimet olvasom, de a képzeletbeli kívánságlistám mégis csökken. Valamit valamiért. Ezt a jó szokásomat az idén is szeretném folytatni, mert megéri.

Újdonságként beszéljünk egy kicsit a sorozatokról is, mert nagyon meghatározó részét képviselik a mai szórakoztató irodalomnak. Nem mellesleg én is nagyon szeretek hosszasan elmélyedni bennük.
- Elkezdett sorozatok: 17
- Befejezett sorozatok: 8
Arányaiban nem tűnik jónak, nekem viszont mégis nagy haladás. Hajlamos vagyok elodázni az olvasást olyanoknál, amiket a megjelenéssel párhuzamosan olvasok, és így számos sorozat lebeg a levegőben. 

És jöjjenek az apróságok.
Legrövidebb olvasmányom: Raphael Santiago megmentése
Leghosszabb olvasmányom: Magie
Legszebb beszerzéseim: Leviatán, A papírmágus, Az idő vándorai (sokan versenyeztek, de ők jutottak be a top3-ba)
Kedvenc debütáló szerző: V. E. Schwab
Kedvenc új karakter: Szelina Bard
Legnagyobb meglepetések:  Mr. és Mrs. DarcyScott Westerfeld Leviatán sorozata
Legnagyobb csalódások: Tüskék és rózsák udvara, Suzanne Collins Az éhezők viadala sorozata

És végül az év legmeghatározóbb könyvélményei:


Nász és téboly
  
Célok és tervek 2018-ra
Nem elírni a dátumot. Komolyra fordítva azonban a szót, rengeteg felelősség lesz rajtam az idén, melyhez kellő ambíciónak is társulnia kell. Szakkollégiumunkban megkapom az elnök kinevezést, ami miatt a januárom a programszervezésből fog állni. 
Hat hónap alatt két szemesztert fogok elvégezni, mivel áprilisban áthelyezem ideiglenesen székhelyemet Némethonba. Nagy lehetőség lesz az Erasmus félév, de emellett megpróbáltatásokkal teli. Meg akarok tanulni oroszul. Ebből nem tudom, mennyi fog összejönni. Nagyban a freiburgi oktatókon fog múlni, de addig ütöm a vasat, amíg lehet.  FIRMÁVÁ válok majd egyszer soha, ami a bALEK-hetet és a tanszékezési időszakot is vonja maga után. Így ősszel sem lesz időm unatkozni.
Mindamellett olvasok, mert szeretem. Blogolok, mert élvezem. A sok élmény közepette titeket sem akarlak cserben hagyni, ezért rendszeresen hallotok felőlem. Csökkenteném a várólistámat, de a hosszú, polcomtól távol töltött idő azért rá fogja nyomni a bélyegét a százalék nagyságára. Darabszámra megcélzom az 52-t, mert ennyi hét van az évben, de nem ígérek semmit sem. Valószínűleg több lesz, de ezt innen nem tudom jól megsaccolni. 
Nagy utazás előtt állok. Köszönöm szépen, hogy velem tartotok!

Minden kedves olvasómnak boldog, olvasmányokban gazdag, szerencsés új évet kívánok!
Forrás: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése